A téli gumiabroncsok kimondottan rossz időjárási körülményekhez lettek kifejlesztve, nedves, havas útra, hideg légköri hőmérséklethez.
Csak úgy, mint a nyári gumi, a téli határa is a +7°C, csakhogy ez alatt működik ideálisan, ennél melegebb időben túlságosan fellágyul, ezzel csökken a teljesítménye.
Az alacsonyabb szilikáttartalom miatt alapvetően lágyabb, mint a nyári abroncsok, hogy a hidegben ne váljon rideggé, ne repedezzen meg a használat következtében.
A téli abroncsok mintázatukban is eltérnek a nyáriaktól, ugyanis jóval több bemetszés található rajtuk, és ötször sűrűbben barázdáltak, melyek jellemzően mélyebbek és szélesebbek.
A szélesebb barázdák abban segítenek, hogy könnyebben távozik belőlük a víz és a hóolvadék, így nem fenyeget az a veszély, hogy feltöltődve csökken az abroncs tapadása.
A mintázatokból létezik szimmetrikus és aszimmetrikus: az előbbit elsősorban városi használatra javasolják, míg az utóbbi különböző területei különféle feladatokra alkalmasak, úgy, mint vízelvezetés, manőverezhetőség, stabilitás.
Léteznek szegecselt futófelületű abroncsok is, de ezek extrém körülményekhez (jég, sivatag, hegymászás) készülnek, átlagos használat során nemigen lesz szükségünk effélére.